Lébényi Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Lébényi Evangélikus Egyházközség
Táborozás - Balatonálmádi
A táborozás képekben
 

Táborozás - Balatonálmádi

Evangélikus ifjúsági táborozás Balatonalmádin

Gyülekezetünk évek óta szoros kapcsolatban áll a németországi alfeldi gyülekezettel. Az ottani lelkész kínálta fel nekünk tavaly a lehetőséget, hogy 1 hetes gyermektáborban vehetünk részt Németországban, Selbben. Nagyon jól éreztük magunkat ezért az az ötletünk támadt, hogy mi is szervezünk egy gyermektábort. Felajánlottuk a lehetőséget német barátainknak, hogy ezen a nyáron megismételhetjük azt a felejthetetlen hetet, csak ezúttal a Balaton partján. Sajnos ők nem tudtak eljönni, de az ötletet nem vetettük el, ezért meghirdettük a tábort lébényi evangélikus gyermekek számára. 11 fős létszámú kis csapat jött össze. Koháry Ferenc lelkészünk pályázaton nyert támogatást a táborra, amihez a gyülekezetünk is hozzájárult. A szervezőkkel összeültünk és Molnár Imre javaslatára lefoglaltuk Balatonalmádin az evangélikus táborhelyet. Augusztus 3-10. tartott a tábor. Vasárnap délután a helyi gyülekezettel együtt tartottuk a nyitó istentiszteletet. Utána a szülők segítségével felállítottuk a sátrakat. Minden reggel meghallgattuk a napi igét, majd a Biblia éve kapcsán voltak rövid előadások. Ezen kívül sokat énekeltünk és játszottunk. Szerencsénkre az idő nagyon jó volt ezért sok fürdőzési lehetőség adódott. A helyi étkezdében ebédeltünk, ahol nagyon finoman főztek. A reggelit és a vacsorát magunk készítettük, volt rántotta, bundás kenyér és palacsinta, amiből nem győztünk eleget készíteni. Minden feladatra be lett osztva valaki. A hét közepén hajókirándulást tettünk a Tihanyi-félszigetre, ahol megnéztük az apátságot és a Visszhang-dombot, ahol épp egy vetélkedő folyt, majd utána megebédeltünk és fürödni mentünk. A szomszédos Balatonfüredet is megcsodáltuk. Sok szép fénykép készült, ami hamarosan felkerül a lebeny.lutheran.hu gyülekezeti honlapra

Az utolsó előtti napon néhány szülő érkezett, akikkel egy szép közös estét töltöttünk el. Nagyon jól telt ez az egy hetes balatoni tábor. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani azoknak a családoknak, akiktől sátrakat kaptunk kölcsön, és azoknak a szülőknek akik elvittek a táborozásra. A diáksereg nevében szeretnénk megköszönni Koháry Ferenc lelkésznek, hogy megszervezte nekünk ezt a tábort. Reméljük hogy jövőre is megismételhetjük.

Unger Melinda

Társoldalak
Aktuális
Bemutatkozás
A templom története
Testvérkapcsolat - Alfeld
Pünkösd

Alkalmaink
Elérhetőség
Férfimisszió
Gyülekezeti élet képekben
Ajánló
Ravatalozó
Ádvent
Templomunk képekben
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster